Az ukrán lakosság 77–77 százaléka támogatja hazája EU-, illetve NATO-csatlakozását – írja az Ukrajinszka Pravda egy friss felmérés alapján. Bár a két szám magas, visszaesést jelentenek az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.
Az Európai Unió figyelmeztette a tagjelölt Grúzia (Georgia) kormánypártját, hogy az orosz mintára készülő, „külföldi ügynökökről” szóló törvény bevezetésének ismételt kísérlete hatással lehet a kaukázusi ország csatlakozási folyamatára – írja a Politico.
Fehéroroszország kedden háromnapos hadgyakorlatot kezdett az Ukrajnával, valamint az Európai Unió és a NATO két tagállamával, Litvániával és Lengyelországgal közös határai mentén.
Vasárnap hajnaltól kezdődően Románia és Bulgária is hivatalosan a schengeni övezet részévé vált, de a határnyitás egyelőre csak a légi és tengeri közlekedésre vonatkozik.
Azonnali hatállyal hazarendelték az Eurohadtest (Eurocorps) élén álló Jaroslaw Gromadzinski tábornokot, mivel a lengyel katonai elhárítás ismételt átvilágítási eljárást indított el az altábornagy biztonsági tanúsítványa kapcsán - közölte szerdán a varsói nemzetvédelmi tárca.
Fokozatosan javul a háztartások múltbeli és várható pénzügyi helyzetének megítélése, illetve a várható gazdasági helyzetre vonatkozó várakozások, és ez oda vezetett, hogy márciusban 0,6 ponttal -14,9 pontra emelkedett a fogyasztói bizalmi index az eurózónában – tette közzé az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdán.
A közösségi média egyre nagyobb hatást gyakorol mindennapi életünkre. Az eurostat felmérése szerint tavaly az uniós állampolgárok közel 60 százaléka használta aktívan valamelyik közösségi média platformot. A friss adatokból pedig az is kiderült, hogy hazánk igencsak előkelő helyen helyezkedik el a rangsorban, már ami az aktív felhasználókat illeti.
A moldovai parlament csütörtöki szavazásán jóváhagyta azt a nyilatkozatot, hogy az európai uniós csatlakozás az ország elsődleges fontosságú nemzeti projektje. A szocialista ellenzék tüntetőleg kivonult az ülésteremből – írja a Reuters.
Magyarország akkumulátoripari álmait alapjaiban írhatja újra az Európai Unió adatszolgáltatási rendelete. Az akkumulátorútlevelek rendszerében ugyanis a főként kínai és dél-koreai gyártóknak a teljes ellátási láncukra alkalmazniuk kell a szigorú EU-s szabályozást. A Centre for European Political Studies (CEPS) számos olyan pontot azonosított az uniós rendszerben, amely súlyos terhet róhat a gyártókra.
Az Európai Bizottság átutalta az első 4,5 milliárd eurós támogatást Ukrajnának az EU új Ukrajna-eszközéből, amelynek célja a háború sújtotta állam működésének fenntartása. Ukrajna szerdán ehhez leadta hivatalos Ukrajna-tervét is, amely feltétele a rendszeres kifizetések folyósításának, feltéve, hogy Kijev betartja a következő négy évre vonatkozó reform- és beruházási ütemtervét.
Az eddigi mindent-vagy-semmit brüsszeli hozzáállást jócskán felforgató javaslattal áll ma elő Ursula von der Leyen az EU-csatlakozási folyamatról – írja reggeli hírlevelében a Politico, amely betekintést kapott az anyagba.
Reménykedtem benne hogy a magyar sajtó nem fogja átvenni a Bruegel intézet egy hónapja kiadott jelentését az európai energiapiacok működéséről. Alábecsültem a Portfolio éberségét – a múlt héten jelent meg egy remek összefoglaló a Bruegel tanulmányáról. Mint közgazdasági elméleti dokumentum, az eredeti jelentés kiváló, gyakorlati szempontból azonban sajnos néhány felvetése félreérthető. Ez azért veszélyes, mert az európai energiaszabályozás jelen pillanatában minden félreértés a piac ellen dolgozik. A szabályozó testületek Csiperózsika álmukat alusszák, a politikusok hárítanak ("... van független EU és nemzeti regulátor is, Őket tessék keresni ..."). Ha mégis valami zavar kerül a rendszerbe (és sajnos a fenti Bruegel elemzés egy ilyen potenciális zavar lehet), akkor annak a vége rendszerint az, hogy a liberalizált piac nem működik, tessék mindent visszaállamosítani.
Az uniós ügyekért felelős miniszterek kedden összeülnek, hogy megvitassák az Európai Tanács közelgő csúcstalálkozójának napirendjét, és a lehetséges bővítésről szóló megbeszélések mellett beszéljenek az ehhez szükséges EU-s intézményi reformokról. Miközben Ukrajna, Moldova és a nyugat-balkáni országok integrációja már elindult, az unió működési kereteit át kell alakítani, hogy az alkalmas legyen egy 30-32 tagból álló államszövetség kezelésére. A fókuszban van a vétójog kérdése is, amelyet a legtöbb ország már jelentősen korlátozna. Az Európai Bizottságnak egyelőre nincs reformjavaslata.
Megszületett hétfőn a politikai megállapodás abban a kérdésben, hogy az Európai Unió szankcionálja az erőszakos izraeli telepeseket a gázai övezetben – jelentette be a külügyi tanácsülés utáni sajtótájékoztatón este Josep Borrell.
Három évvel azután, hogy a svájci kormány hirtelen megszakította a régóta húzódó tárgyalásokat az Európai Unióval egy átfogó megállapodásról, hétfőn Brüsszelbe látogatott a svájci elnök, hogy újraindítsa a hivatalos egyeztetéseket egy átfogó együttműködési megállapodásról.
Egyhangú támogatás jött ma létre az uniós tagállamok között egy új rendelet, amely a nagykereskedelmi energiapiacokon a manipuláció kivédését szolgálja az ACER megerősítésével, illetve a harmadik országokbeli energiakereskedőkre vonatkozó szigorúbb szabályokkal – derült ki a tagállamokat tömörítő Tanács közleményéből.
Az Európai Bizottság azt javasolja a tagállamok kormányait tömörítő Tanácsnak, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban.
Az Európai Parlament kedden strasbourgi plenáris ülésén, az EU-tagállamokkal egyeztetett irányelvet fogadott el az uniós szankciók megsértésének és kijátszásának büntethetővé tételéről.